„Van egy régi becsípődés a kultúra terén, miszerint minden kultúra egyformán értékes. Ebből következően például – nagyjából a „semleges állam” teorémájának analógiájára – a múzeumokat egyfajta értéksemleges tevékenységre késztették, még a magyar jogszabályi környezet is erre terelte a tevékenységet.
Ha jól emlékszem, akkor 2019-ben ezért módosíttattuk a vonatkozó törvényt.
Ugyanis meggyőződésem szerint a magyar kultúra sem nem jobb, sem nem rosszabb, mint bármilyen másik kultúra, de számunkra azért fontosabb, mint bármelyik másik, mert ez a miénk. A mi örökségünk és a mi felelősségünk. Ezért a magyar kulturális intézmények nem lehetnek értéksemlegesek – értékelkötelezett munkát kell végezniük. Ez a dolgunk.
Minderre a legújabb időkben rátevődött a nyugati gyarmatosító országok rossz lelkiismerete, a másság ájult tisztelete, a woke őrülete, így aztán az értékrelativizmust sikerült az abszurditásig fokozni. Ebbe a csapdába vitték bele Magyar Pétert Nagyváradon a vélhetően liberális beszédírói. Nem az a kérdés, hogy ki a jobb: Bartók vagy Enescu, hanem az, hogy számunkra ki a fontosabb.
Ki az, aki a mi nemzeti kulturális identitásunkat erősíti. Ez nem zárja ki mások tiszteletét, művészetük élvezetét, sőt – de Bartók fontossága nem pusztán esztétikai kérdés.
Hanem identitáskérdés is. Hogy még érthetőbb legyen, nézzük azt a szerzőpárost, aki – az általam ismert beszédrészletek szerint, vélhetően nem véletlenül – kimaradt a beszédből.
Mindkét nemzetnek volt váteszköltője, akik sokban hozzájárultak a modern nemzeti identitás alakulásához: ami nálunk Petőfi Sándor, az a románoknak Mihai Eminescu. Mindkettő zseni volt. Petőfi 1849-ben Erdélyben, Segesvár mellett a fehéregyházi csatában életét áldozta a magyar szabadságért.
Ahogy Magyar Péter mondaná: »román földön«.